Csúcstechnikával, robotikával felszerelt labor átadása a Bláthyban
Ipari robotikai laborral bővült a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum. Az ünnepélyes átadóra 2023. október 6-án került sor. Az átadón a Festo Kft. és a Miskolci Szakképzési Centrum együttműködési megállapodást írt alá, melynek eredményeként a Miskolci Szakképzési Centrum három szakképző intézményében – többek között – mechatronikai eszközkészlet fejlesztése valósul meg. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium képviseletében dr. Hankó Balázs felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért, felnőttképzésért felelős államtitkár, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.
Nagy lépés, nagy fejlődés a robotlabor átadó az iskola, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum, de a Miskolci Szakképzési Centrum és a vármegyei szakképzés életében is. A szakma oktatása során haladni kell a korral, a kor technikai követelményeinek megfelelő elméleti és gyakorlati tudást kell a szakképző intézménynek adnia a tanulóknak. Ehhez jól képzett, a naprakész ismeretekkel is bíró oktatók mellett technikai feltételekre is szükség van. Mostantól a Bláthyban tanulók gyakorlatilag valós ipari környezetben tanulhatnak, olyan csúcstechnológiás robotokkal, amelyek a legmodernebb gyárakban találhatók meg. Így olyan versenyképes tudást szereznek, amivel jól megállják a helyüket a 4. ipari forradalom kihívásai között – mondta Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója.
A Miskolci Szakképzési Centrumban a jövőt tanítjuk. Fontosnak tartjuk, hogy az IPAR 4.0 változásaival lépést tartsunk, ezért folyamatosan fejlesztjük az iskoláinkat, hogy a nálunk tanuló diákok naprakész tudással rendelkezzenek. Ezúttal a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum együttműködő partnereivel alakítottunk ki egy olyan csúcstechnikával, robotikával felszerelt tanműhelyt és labort, mely szimulálható VR környezetben – hangzott el Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárjának tájékoztató prezentációjában.
Mivel a 4. ipari forradalom hatására a legnagyobb változások az elektronikai, gépészeti, informatikai ágazatban zajlottak, ezért ezeken a területeken kell a műhelyeket, az eszközöket és laboratóriumokat fejleszteni. A fejlesztés során robotikai, számítógép-vezérlésű megmunkáló gépek kerültek beszerzésre az INTERSKILL 2021 - A műszaki szakközépiskolák intézményi kapacitásának fejlesztése határon átnyúló együttműködés segítségével (SKHU/1902/4.1/085) elnevezésű projekt keretében.
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban 4 db szabadon kombinálható MPS állomás (MPS® Modular Production System - Moduláris Gyártó Rendszer) és 2 darab, a ma korszerű gyárakban – például az autógyártásban – használatos ipari robot került beszerzésre. Mind a robot, mind pedig a gyártórendszer szimulálható VR környezetben. A csúcstechnikával, robotikával felszerelt tanműhely és labor kiegészült 12 db számítógépes munkaállomással is.
A Miskolci Szakképzési Centrum 10 intézményével biztosítja a helyi gazdasági igényeken alapuló magas színvonalú szakmaoktatást. Az együttműködési megállapodás ezúttal is olyan tevékenységekre erősít rá, amelyek közül sokat már most is összehangolva végzünk. Jelen kooperáció a Bláthyban az Elektronika és elektrotechnika ágazatban erősíti az oktatást, továbbá a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikumban a Gépészet, valamint a Specializált gép-és járműgyártás, a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikumban pedig az Informatika és távközlés ágazatban tanulók naprakész tudását támogatja– mondta Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója.
A képzések tartalmi összehangolása, a minőségi szakemberképzés, a képzett munkaerő helyben tartása, valamint a szakképzésből a felsőoktatásban továbbtanulók arányának növelése céljából a rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá a Szakképzési Centrum, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum és a Miskolci Egyetem.
Dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese beszédében elmondta, hogy „Ez már a Szakképzési Centrum harmadik intézménye, mellyel együttműködési megállapodást kötünk és szeretnénk minél több okleveles technikusi képzésben együttműködést létrehozni. Jelen megállapodásban közösen kidolgozott program alapján zajló elektronika és elektrotechnika ágazati szakmai oktatást – okleveles technikusképzést – valósítunk meg.”
A rendezvényen a Szakképzési Centrum és a Festo Kft. együttműködést kötött a közös projektek, programok kezdeményezése, megvalósítása, illetve a Szakképzési Centrumban folyó középfokú oktatási-, felnőttoktatási- és felnőttképzési tevékenység feltételeinek támogatása céljából.
Szövényi-Lux Márton, a Festo ügyvezetője beszédében kiemelte, hogy „Az ipari automatizálás területén szerzett több, mint 50 éves tapasztalatunknak köszönhetően nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést a szakképző intézményekkel. Ennek érdekében számos olyan lehetőséget kínálunk, amivel az innovatív technológiákra és oktatási eszközökre épülő képzések segítségével a diákok felkészülhetnek a jövő iparági környezetére. A mesterséges intelligencia és az ipari digitalizáció olyan területek, amelyek átalakítják a világot, és jelentősen befolyásolják az ipart és a gazdaságot. A Festo Didactic ezeket felhasználva már régóta élen jár a digitális oktatás fejlesztésével, és arra törekszik, hogy a diákok és tanárok az új technológiákat rugalmasan és hatékonyan alkalmazzák. Örömmel tölt el bennünket, hogy az iskola és cégünk összefogásában ebben a régióban is létrejöhetett a jövő technológiáját közvetítő ipari robotika labor. Ami egyúttal egy vonzó lehetőséget biztosít a térség tehetséges diákjainak, hogy bekapcsolódhassanak a WorldSkills/EuroSkills-be, a ma jegyzett legrangosabb nemzetközi versenysorozatba.”
Korunkban az elektronika, az informatika, az automatizálás elválaszthatatlan a tudománytól, a gazdaságtól, a közlekedéstől, a mindennapi életünktől. A gazdaság egyre több ilyen képzettségű szakembert igényel. A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban a helyi gazdasági igények figyelembevételével, a 21. századi követelményeknek megfelelő ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése folyik az ipari informatikai technikus, automatikai technikus, erősáramú elektrotechnikus, elektronikai technikus szakmákban. A tanulók egyre nagyobb hányada vesz részt duális képzésben, a szakképző évfolyamon a gyakorlati oktatás a környező cégeknél zajlik. Az intézményben érettségi és technikusi végzettség megszerzésére van lehetőség tanulói és felnőttképzési jogviszonykeretében is.
A fenti erősségek alátámasztásaként szükség volt a jelen és a jövő elvárásainak megfelelő labor létrehozására. Mind a labor, mind a robot használatához sok sikert, jó munkát és tanulást kívánunk.
Fotók: Miskolci SzC; Vajda János/boon.hu
Az eseményről megjelent tudósítások:
MINAP képgaléria * BOON képgaléria * BOON hírek * MINAP hírek * Európa Rádió
Együttműködésekről szóló további hírek:
Megújította stratégiai együttműködését az MVM és a Miskolci Szakképzési Centrum
Együttműködési megállapodást írtak alá Sárospatakon
Partnerség a jövő tehetségeiért
Csúcstechnikával, robotikával felszerelt labor átadása a Bláthyban
Hamarosan borkadétokat avatunk
Együttműködés a tanulók naprakész tudásáért
Erősödő Miskolci SZC - MOL kapcsolat
Együttműködésben a RAIL CARGO HUNGARIAVAL
Szorosabbra fűzte kapcsolatát a Miskolci Szakképzési Centrum és a Magyar Honvédség
Példaértékű együttműködés a szakember utánpótlás érdekében
Együttműködés, hogy helyben maradjanak a fiatalok
Tudásmegosztás és pályaorientáció a jövő távközlési szakembereiért
Közös karrierutat kínál a Miskolci Egyetem és a Miskolci Szakképzési Centrum
Együttműködési megállapodást írtak alá és tanműhelyet adtak át