Tehetségtámogató díjakat adott át a Centrum
Idén is elismerte tehetséggondozó oktatóit a Miskolci Szakképzési Centrum
2025. június 24-én, kedden délelőtt került sor a Miskolci Szakképzési Centrum tehetséges diákokat támogató oktatóit elismerő díjak átadására, a felújított Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola díszaulájában. A tehetségtámogató díjak mellett átadásra kerültek a Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományozott Oktatói Szolgálati Emlékérem Szakképzési Tagozatának elismerése azon oktatóink részére, akik kiemelkedő, lelkiismeretes és példamutató oktatási tevékenységet végeztek több évtizeden keresztül.
A tehetségtámogató díjak megalapítása egy egészen 2018-tól gyökerező kezdeményezés eredményeként született meg. Akkor ugyanis a Miskolci Szakképzési Centrum Kiváló Pedagógusa Érem és Oklevél átadásával ismerte el kiváló oktatóinak munkáját, amelyet ezt követően minden évben kiosztott. Ennek az elismerésnek a kiterjesztésével 2021-ben hagyományteremtő céllal alapította meg a Tehetséggondozó díjat. Az elismeréssel a centrum célja, hogy elismerését fejezze ki azon oktatói felé, akik a mindennapi munkájuk mellett időt és energiát nem sajnálva karolják fel az iskoláikban tanuló tehetséges gyerekeket. Áldozatos munkájuknak köszönhetően a centrum iskoláiban tanuló diákok a legnívósabb országos versenyeken is kiemelkedő eredménnyel szerepelnek. Ezen tevékenységek és eredmények alapján bronz–, ezüst–, és arany–, illetve gyémánt fokozatú tehetséggondozó díjakat ítélt oda az intézmények oktatóinak a Miskolci Szakképzési Centrum.
A Miskolci Szakképzési Centrum 58 oktatója kapott kitüntetést, elismerve ezzel az elmúlt időszakban végzett tehetségtámogató munkájukat. A díjátadón külön elismerésben részesültek a Szakma Sztár Fesztiválon kiemelkedő eredményt elért tanulók illetve a Centrum azon duális partnerei, akik rendkívüli elkötelezettséggel vettek részt a szakmai oktatásban, a diákok támogatásában.
A díjazottak névsora:
Gyémánt Fokozatú Tehetséggondozó oktatók
Szakképző intézmény |
Díjazott oktató |
Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum |
Makkai Gábor |
Zétényi Attila |
|
Katona János |
|
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum |
Vinnai Zoltán |
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
Kósa Tamás Tibor |
Sándor Péter |
|
Kerényi Róbert Nándor |
|
Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |
Pataki Zsuzsi |
Arany Fokozatú Tehetséggondozó oktatók
Szakképző intézmény |
Díjazott oktató |
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum |
Keresztessyné Szabó Zsuzsanna |
Mandzák Béla |
|
Palácsik Attila |
|
Szalay Zita |
|
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum |
Leskó János |
Czétényi Gábor |
|
Szabolcs Géza |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
Deák Csaba |
Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |
Kenéz Csilla Zsuzsanna |
Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola |
Cserei Lászlóné |
Fórián Lajos |
|
Kőhalmi Zsófia |
|
Gömöri Éva |
|
Lazányi János |
Ezüst Fokozatú Tehetséggondozó oktatók
Szakképző intézmény |
Díjazott oktató |
Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum |
Ujvárosi Sándor István |
Bacsa Péter |
|
Dr. Juhász Zsuzsanna |
|
Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum |
Heppné Képes Fanni |
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum |
Mócsány Szilvia |
Juhász Sándor Lászlóné |
|
Zinger Béla |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
Prillné Csordás Csilla Piroska |
Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola |
Laszák László |
Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum |
Tóth Krisztián |
Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola |
Bogdán Józsefné |
Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola |
Nagy Tamás Tiborné |
Balog Krisztina |
|
Szilágyi Beáta |
Bronz Fokozatú Tehetséggondozó oktatók
Szakképző intézmény neve |
Díjazott oktató |
Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum |
Tóth Lourdes Mária |
Fodor Tamás Antal |
|
Billik Réka Edit |
|
Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum |
Varga Enikő |
Szakáczki Szabolcs |
|
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum |
Sidlovicsné Papp Ildikó |
Sikorszki Márta |
|
Erdélyiné Novák Gabriella |
|
Kosztopuloszné Gégény Tünde |
|
Szakáczky Annamária |
|
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum |
Kovácsné Hajdu Andrea |
Kissné Kárpáti Erika |
|
Vincze Judit Ágnes |
|
Palencsár Illés |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
Kiss Roland |
Kasza László Róbert |
|
Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola |
Teterják-Virág Viktória |
Teszák Ágnes Erzsébet |
|
Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum |
Fügedi Dóra |
Derdáné Póta Henrietta Anna |
|
Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola |
Várnai Csilla |
Tóth Jánosné |
Oktatói Szolgálati Emlékérem elismerésében részesült:
Gálné Miklovics Anikó, a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum nyugalmazott oktatója
Gombáné Ludwig Holde Sonja, a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum nyugalmazott oktatója
Lukácsné Sidló Anita Teodóra, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója
Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő tanulók névsora:
1. HELYEZETTEK |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
SZABÓ TAMÁS TIBOR |
távközlési technikus |
|
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum |
SZARKA DÁVID |
ipari informatikai technikus |
|
|
|
2. HELYEZETTEK |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
HÓDOS BALÁZS |
távközlési technikus |
|
Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum |
PUSZTAI ÁDÁM |
CNC-programozó |
|
|
|
3. HELYEZETTEK |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
KOVÁCS ZSOLT MARTIN |
szoftverfejlesztő és -tesztelő |
|
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum |
SNELLENPERGER SÁNDOR |
távközlési technikus |
|
Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |
MEDVE ALEXANDRA |
fodrász |
Kiemelkedő duális partnerek:
Szakképző intézmény neve |
Díjazott oktató |
Duális képzőhely |
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum |
Bárczi Tamás |
Leves Gasztroműhely Kft. |
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum |
Lukács Róbert |
Bosch Képzési Központ |
Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum |
Dr. Varga László |
Mezőkövesdi Rendőrkapitányság |