Széchenyi Terv Széchenyi Terv

+36 46 796 020

OM azonosító

203060

Felnőttképzési engedélyszám:

E/2020/000109

Nyilvántartási szám:

B/2020/000467

Akadálymentes nézet

A kamara is elismerte tehetséges tanulóinkat

Ezen a négy területen kiemelkedőek a borsodi diákok: pénzt is kaptak érte!

Ötmillió forinttal gazdagodtak a kiemelkedően teljesítő diákok és felkészítőik pénteken. A BOKIK székházban került sor a Szakma Sztár Fesztivál döntőbe jutott diákjainak elismerésére.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) hagyományaihoz hűen idén is köszöntötték a Szakma Sztár Fesztivál keretében eredményesen szerepelt diákokat. A döntőbe jutott 11 fiatal mellett felkészítő tanáraikat is méltatták. Az ünnepségen a városvezetés mellett a képzőintézmények vezetői is megjelentek.

Erkölcsi és bénzbeli elismerést is kaptak a Szakma Sztár Fesztivál vármegyei kiválóságai Fotó: Vajda János

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke köszöntő beszédében kihangsúlyozta, hogy idén dupla annyi diák indult a rangos verseny előválogatóján, mint az előző évben, szám szerint 700 fő. A középdöntőbe huszonhatan jutottak be, az országos döntőben pedig összesen 11 vármegyei diák jeleskedett. Őket méltatta ma a kamara és az egybegyűltek.

Az elnök két fontos részre osztotta a BOKIK feladatát, egyik természetesen a vállalkozások felkészítése – információkkal, tudás átadással és sok egyéb támogatással – arra, hogy helytálljanak ebben a változásokkal teletűzdelt, embert próbáló időszakban. A másik kiemelkedő feladatuknak Bihall a fiatalok nevelésében való szerepvállalást tekinti, egy olyan tudás átadását, amivel az életben boldogulhatnak. Utóbbinak egyik alapvető pillére a duális képzések biztosítása, ahol az iskolai környezeten túl cégeknél, vállalatoknál gyakorlatban is lehetősége van a diákoknak a tanult szakma gyakorlására, elsajátítására.

A Szakma Sztár Fesztivál díjazottjai négy fő területen jeleskedtek leginkább

Miskolci Szakképzési Centrum különösen jól szerepelt tagintézményeivel idén és országos összehasonlításban látványosan dominálja az élmezőnyt. Az idei Szakma Sztár Fesztivál eredményes diákjai olyan területeken teljesítettek kiválóan, mint például:

  • informatika
  • szépészet
  • turisztika
  • gépipar

Bihall Tamás bejelentette, hogy a BOKIK összesen ötmillió forinttal jutalmazza az idei versenyen kiválóan teljesítő tizenegy diákot és felkészítőiket.

Miskolc polgármestere bármi áron itt tartaná a fiatalokat

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntőjében aláhúzta, hogy a városvezetés számára és neki személyesen is, alapvető fontosságú a fiatalok itt tartása. Három fontos tényezőnek kell ahhoz megvalósulnia, hogy ez a gyakorlatban is működjön:

  1. Megfelelő munkahelyek
  2. Megfelelő lakhatási feltételek
  3. Élhető város (gyermeknevelésre, családalapításra alkalmas környezet).

A polgármester hozzátette, hogy a kétkezi munkát tisztelni és becsülni kell még akkor is, ha modern világunk egyre inkább digitalizálódik, a kétkezi szakmák ismerőire, magas szinten művelőire továbbra is nagy szükség van. A Szakma Sztár Fesztivál tizenegy díjazott diákjának a következőt címezte:

„Miskolc városa számít rátok és ti is számíthattok ránk.”

Ezután egyenként szólították a rangos versenyen helyezést elért diákokat, akiknek személyesen gratulált és elismerő oklevelet adott át többek között Bihall Tamás és Tóth Szántai József.

ÉREMTÁBLÁZAT

2025. évi Szakma Sztár Fesztivál díjazottjai:

I. Helyezettek

FÉLEGYHÁZI BENCE – szoftverfejlesztő és -tesztelő

Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium

SZABÓ TAMÁS TIBOR – távközlési technikus

Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

SZARKA DÁVID – ipari informatikai technikus

Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum

II. Helyezettek

HÓDOS BALÁZS – távközlési technikus

Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

PUSZTAI ÁDÁM – CNC-programozó

Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum

III. Helyezettek

JUHÁSZ GRÉTA – turisztikai technikus Turisztikai szervező szakmairány

Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

BATTA ZSOLT – szerszám- és készülékgyártó

Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola

KOVÁCS ZSOLT MARTIN – szoftverfejlesztő és -tesztelő

Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

SNELLENPERGER SÁNDOR – távközlési technikus

Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

MEDVE ALEXANDRA – fodrász

Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

IV. HELYEZETT

KISS NERINA – fodrász

Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Forrás: www.boon.hu