Széchenyi Terv Széchenyi Terv

+36 46 796 020

OM azonosító

203060

Felnőttképzési engedélyszám:

E/2020/000109

Nyilvántartási szám:

B/2020/000467

Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum

1911-ben alapították iskolánkat, mely szép környezetben, a városközponthoz közel fekszik. Az iskola jól felszerelt, több szakterem, informatikai termek, logisztikai labor segíti munkánkat. Van iskolai könyvtár, menza, kollégium, iskolai büfé és tanuszoda is. Intézményünkben több mint 600 diák tanul. Kollégáink több éves tapasztalattal rendelkeznek, többen közülük nyelvvizsgáztató, emelt szintű érettségi vizsgáztatói feladatot is ellátnak. A tanórán kívül különböző tehetséggondozó szakkörök működnek. A jelentkezők idegen nyelvek terén választhatnak angol, német, spanyol vagy orosz nyelvekből. Gimnáziumban két idegennyelvet, szakgimnáziumban egy nyelvet tanulnak a diákok, de igény esetén –szakkör keretében - akár plusz nyelv is oktatható.

Két német iskolával már évek óta rendszeres, jó kapcsolatot ápolunk (Neuerburg, Bad-Salzungen). A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjaival rendszeresek a cserekapcsolatok. Az angol nyelvi munkaközösség kétévente Angliába szervez utazást, nyelvgyakorlás céljából. Hagyomány nálunk az iskolai alapítvány által szervezett jótékonysági bál, Gólya-túra a 7. osztályosoknak, Gólyatábor, Gólyaatlétika a 9. évfolyamos diákok örömére. 10. osztályban kerül megrendezésre a Nemzetek Kultúrája, a 11. évfolyam a Diákönkormányzati Nap szervezésében vesz részt, a végzősök pedig a Szalagavatóra készülnek.

Iskolánk tanulói közül sokan sportolnak az NB I-es Mezőkövesd Zsóry SE futball, illetve az MKC kézilabda csapataiban.

Gimnáziumi oktatás:

A 2013/2014-es tanévben vezettük be  a hat évfolyamos képzést, ami az azóta eltelt évek  alapján jó kezdeményezésnek bizonyult. Az itt eltöltött hat év alatt ugyanis sok-sok iskolai programban vesznek részt a diákok, külföldre utazhatnak, az érettségire való eredményes felkészüléshez nem négy, hanem hat év áll rendelkezésükre. A nyelvvizsga megszerzése –akár a 2. idegen nyelvből is- nem jelent nehézséget.

nyelvi előkészítő osztályban igen sok diák szerzi meg a középfokú nyelvvizsgát az öt év alatt, de egyre többen felsőfokú vizsgával, akár két középfokú nyelvvizsgával is büszkélkedhetnek. A tanulóktól az átlagosnál magasabb szintű nyelvi és kommunikációs készséget várunk el. Humán és reál irányultságot válaszhatnak a tanulók 9. évfolyamtól.A továbbtanulásuk igen különböző irányú, hiszen a nyelv eszköz a későbbi pályájukon.

A 4 évfolyamos  általános-humán tagozaton a 9. évfolyamtól kezdve, az osztály egyik fele általános gimnáziumi képzésben részesül, de az informatika tárgyat magasabb óraszámban tanulják. Az osztály másik felének magyar és történelem tárgyakból plusz egy óra van az órarendjükbe beépítve.

Szakgimnáziumi képzés:

 Évfolyamonként két osztály működik 4+1 éves képzési formával. Ez azt jelenti, hogy az érettségit követő egy év alatt emelt szintű technikusi szakképesítés szerezhető.

rendészeti képzésben a tanulók a 9-12. évfolyamon elméleti, közismereti tárgyakon kívül magas óraszámban szakmai elméleti és gyakorlati képzést kapnak, mint például önvédelem, rendészeti jog, személy- és vagyonvédelmi ismeretek. Érettségi illetve egy év technikusi képzés után rendészeti területen, rendőrségnél, katasztrófavédelemnél tudnak elhelyezkedni.

A másik szakgimnáziumi osztály vagy  pénzügyi-számviteli ügyintéző tagozatú, vagy  irodai titkár, ahol az elméleti tárgyak mellett nagy arányban szakmai, gyakorlati képzés is folyik. Főbb tárgyak: ügyvitel, vállalkozási ismeretek, gépírás, titkári ügyintézés.

Iskolánk kínálatát gyarapítja az érettségi utáni logisztikai és szállítmányozási ügyintéző, valamint irodai titkár emelt szintű, két éves OKJ képzés, mely egy komplex szakmai vizsgával zárul. 13. év végén a tanulóknak 160 órás összefüggő nyári gyakorlatot kell teljesíteniük egy külső vállalatnál, szervezetnél. Célunk, hogy tanulóinknak olyan alaptudást biztosítsunk, mellyel a gazdasági élet több területén -marketing, logisztika, fuvarozás-szállítmányozás, raktározás, sikeresen el tudjanak helyezkedni.

A 2016/2017-es tanévtől – miután intézményünk csatlakozott a Miskolci Szakképzési Centrumhoz - felnőttoktatást is folytatunk, esti munkarendben.

1971 óta rendezzük meg a Hancsók Kálmán megyei matematika versenyt, melynek érdekessége, hogy szóbeli megmérettetésen is részt vesznek a tanulók.

2014 óta Akkreditált Kiváló Tehetségpont intézményünk. Igyekszünk minél több lehetőséget adni diákjainknak, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. Részt veszünk különböző pályázatokban (Comenius, Erasmus, Határtalanul, NTP), a felsőoktatási intézményekkel való együttműködésre is gondot fordítunk.

Büszkék vagyunk arra, hogy tanulóink különböző versenyeken sikeresen szerepelnek

  • XI. Országos Földtudományi Diákkonferencia ME I. hely
  • EKE Tehetségútlevél program ( Középiskolás TDK
  • STAT Wars Statisztika verseny csapat 6. hely
  • OSZTV Logisztika országos 3. hely
  • Implom József helyesírási verseny megyei 1. hely
  • Megyei Katasztrófavédelmi verseny 2.hely
  • Nemes Tihamér Országos Alkalmazói verseny országos 38. hely

AZ ISKOLA VEZETÉSE

Igazgató:
Rigó Attiláné
Tel.: +36 49 500 033/105

Igazgatóhelyettes:

Juhász Jánosné
Nagyné Szalmási Ildikó
Lukács Gabriella
 

ÜGYFÉLFOGADÁS

Hétfő-Csütörtök:
7:30-16:00

Péntek:
7:30-14:00

ELÉRHETŐSÉG

3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146.
Tel.: +36 49 500 033
Fax: +36 49 500 034

E-mailszlgimi@t-online.hu
Honlap: www.szlgimi.hu