A MOL Petrolkémia duális képzések tanévnyitó ünnepségét 2023. szeptember 13-án tartották. Az idén 109 tanuló kezdi meg duális gyakorlatát a válallatnál. A Miskolci Szakképzési Centrum két intézményéből lesznek tanulók a cégnél gyakorlaton: a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikumból és a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumból.
Az eseményhez kapcsolódóan a MOL Petrolkémia Zrt. az alábbi sajtóközleményben adott tájékoztatást:
"A MOL Petrolkémia Zrt a 2023/24-as tanévben 7. alkalommal indítja el duális képzési programját. A képzési paletta a tavalyi évhez hasonlóan idén is bővült, a vegyésztechnikus, elektronikai, mechatronikai, gépgyártástechnológiai technikus és villanyszerelő képzések mellett az idei őszi szemesztertől vegyipari gépész képzésre is jelentkezhettek a diákok.
A Mol Petrolkémia hosszútávú stratégiája és víziója, hogy 2050-re Közép és Kelet-Európa vegyipari kulcsszereplője legyen. Ahhoz, hogy céljunkat megvalósítsuk alkalmazkodnunk kell a gyorsan változó gazdasági környezethez, ki kell alakítanunk a zöldenergiafelhasználás és a körforgásos gazdaság irányába mutató programot, amellett, hogy tovább növeljük hatékonyságunkat és bővítjük kapacitásunkat.
Ehhez a folyamathoz elengedhetetlenek a megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársak. Annak érdekében, hogy a szakmai utánpótlást biztosítani tudjuk, 2017-ben elindítottuk duális szakképzésünket.
A duális képzés népszerűségének növekedését bizonyítja az évről évre bővülő képzési paletta, valamint tanulói és intézményi létszám. A vegyésztechnikus, villanyszerelő, elektronikai, mechatronikai és gépgyártástechnológiai technikus képzések mellett idén ősszel első alkalommal indítunk el vegyipari gépész szakot.
A már fennálló együttműködések mellett az őszi szemesztertől új intézmény is csatlakozott a duális képzési programunkhoz. A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum elektronikai technikus képzésével immár négy partneriskola hat képzésén folytathatják tanulmányaikat diákjaink. Újonnan csatlakozott partneriskolánkban ettől a tanévtől 3 diák kezdi meg tanulmányait. A Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola 39 tanulója, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum 21 gépész tanulója, míg a Debreceni SZC Vegyipari Technikum 46 diákja kezdi meg a tanévet vállalatunknál. Az idei tanéveben a MOL Petrolkémia duális képzésének 6 szakán összesen 109 diák vesz részt.
A 13. évfolyamos tanulók mellett a Szakképzés 4.0, és a duális képzés kínálta lehetőségek tárházát felhasználva, az ágazati alapvizsga után a technikus diákok már 11. osztálytól csatlakozhatnak a vállalati képzéshez, így 3 éven át folyamatosan jelen vannak a vállalat életében, így tanulmányaik befejezésekor jelentős előnyre tesznek szert kortársaikhoz képest: csúcstechnológiás környezetben, magasan képzett szakemberek mentorálása mellett, komoly tapasztalattal felvértezve kezdhetik el szakmai pályafutásukat.
Az oktatás magas színvonalát a szakma is elismeri, idén márciusban vehette át vállalatunk a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) díját kooperáció kategóriában, amit a „A fejlődéshez a tudást helyezzük a jövőbe!“ című projektért nyertünk el, melynek fő célkitűzése a vegyipar fókuszú utánpótlás stabil biztosítása a duális képzés keretein belül."
Az együttműködésről szóló további hírek: